Sziasztok

Az utóbbi időben egyre többen írták le a történetüket, elhatároztam hát, hogy én is leírom a miénket!

A napokban volt egy éve, hogy ez a kis csoda beköltözött az életünkbe. Nagyon rég nem volt kutyánk, 1,5 évvel ezelőtt nem is gondoltam, hogy nekem valaha is kutyám lesz. Be kell vallanom, féltem a kutyáktól, nem is kicsit. Ezután húgomékhoz került egy csöppnyi kis amerikai akita baba, elmentem segíteni kennelt és kutyaházat építeni, majd elhoztuk a kicsit. Rájöttem, hogy már nem is tudom, hogy mitől félek, talán csak a félelemtől, és ez nem jó! Elhatároztam hát, hogy belevágok, kell egy kutya. A következő hetet az internet böngészésével töltöttem, hogy megtudjam mennyire megfelelő számomra is egy akita baba.

Eljött a nagy nap, és hazahoztuk a kisasszonyt, és élettel telt meg a ház udvara. Teltek a hetek, és egyre ügyesebb lett, de észrevettem, hogy nem teljesen kompatibilis idegen emberekhez, és egyes kutyáktól is félt. Jött hát az elhatározás, kutyaiskolába kell járni (na ez egy másik olyan dolog volt, amit sohasem képzeltem volna magamról).

Egy újabb hét netes böngészgetés után rátaláltam a kutyasulira, és pont kapóra jött, hogy azon a hétvégén volt a nyíltnap, gondoltam szétnézek! Beléptem a kapun, és kedves emberek, és még több kedves kutya várt. Ezután jött egy pillanatnyi furcsa érzés, mikor Attila azt mondta: „Most pedig engedjük el a kutyákat!” Régen ez lett volna az a pillanat, amikor visítva ugrom át a kerítést, de meglepődve tapasztaltam, hogy ez meg sem fordult a fejemben. Elhatároztam hát, hogy ide fogunk járni!

Ezután elkezdtünk járni az oviba. Az első hétvége alkalmával a cseperedő kutyusom egy szék oltalmában töltötte a szabadfoglalkozás részt, de láttam rajta, hogy lassacskán feloldódig a többi kutya társaságában. Rá kellett jönnöm, hogy ehhez nekem is fel kell oldódnom. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy a kutyusom játszik a többiekkel. Teltek a hetek, és észrevettem, hogy egyre többet játszik, és már nem is olyan távolságtartó sem a többi kutyával, sem az emberekkel, és emellett egyre szófogadóbb is.

2014 októberében aztán jött az igazi megmérettetés, elkezdtük az alapfokot. Foglalkozásról foglalkozásra egyre engedelmesebb, egyre barátságosabb lett a kisasszony, s emellett én is jól éreztem magam. Persze voltak hullámvölgyek, de ezeken igyekeztünk továbbhaladni. A vizsga előtti utolsó hetet csak a gyakorlásnak szenteltük, aminek meg is lett az eredménye, sikeresen alapfokú vizsgát tettünk. Szerencsére olyan vizsgapartnert kaptunk, akik szintén kiegyensúlyozottak, és ügyesek voltak, szerintem ez is segített.

Azóta is elég sokat járunk vissza a suliba, vannak jobb és rosszabb napjai, de egyre gyorsabban oldódik fel idegen kutyák társaságában, és az emberekkel is egyre jobban kijön, hagyja hogy az idegenek is megsimogassák az utcán, persze csak  akik megfelelően közelednek hozzá. Misem mutatja jobban, hogy Gina is szeret suliba járni, hogy az első néhány héten még könyörögni kellet, hogy beszálljon az autóba, egy alkalommal még Tamásnak is be kellett segíteni, most pedig, ha meglátja hogy nyitom a csomagtartót rögtön izgalomba jön, én még szinte a kapuban állok, ő már a kocsi hátuljában ül, és csóválja a farkát. 😀

Összegezve a dolgot, köszönöm Attilának , hogy megismerhettük őt, és persze mindenkinek, akivel a suliban együtt tanulhattunk. Rengeteg hasznos ismeretre, elméleti tudásra, és módszerre tehettünk szert, hogy egy kiegyensúlyozott falkát képezhessünk, és hogy egy nagyszerű kutyám lehessen, és ezért mindig hálás leszek nekik!